Boudoir és glamour workshop értékelés

A boudoir workshop értékelése, visszajelzések, néhány kép véleményezése

Január vége felé workshopot tartottam Budapest egyik luxusszállodájának lakosztályában, két gyönyörű modell lánnyal, akik egyáltalán nem voltak profik, hisz a célom a jelentkezők fejlődésének elősegítése volt. (Meggyőződésem, hogy a felügyelet mellett végzett önálló munka hatékonyabb az egyén fejlődésében.)
A reggeli regisztráció után megszálltuk a lakosztályt, majd elmeséltem, hogy hogyan szoktam a megrendeléseimet bonyolítani. Kezdve az első levélváltástól, az egyeztetéseken és a fotózáson át, egészen a képek átadásáig. Kitértem arra, hogy mit, hol és miért, mire szoktam odafigyelni, hogyan oldom fel a gátlásokat, és néhány trükköt.
A jelentkezőket két csoportra osztottuk, a két férfi fotós kolléga egy-egy női csapatot erősített. A csoportok félidőben modellt és helyszínt is cseréltek. A gyakorlati oktatásra szánt néhány óra pedig pillanatok alatt elrepült. A három fogásos ebéd után délután kielemeztük az elkészült képeket, illetve néhány alapvető kidolgozási technika bemutatásával kidolgoztunk pár képet.

Bevallom férfiasan, hogy féltem az előadástól (nem is én lennék, ha nem így lenne), de a jelentkezők közvetlensége, hozzáállása, a modellek közreműködése hamar feledtette velem a félelmeimet. Összességében pozitív érzésekkel zártam a napot, de mint mindenből, volt mit tanulni nekem is a visszajelzésekből, sőt tippeket kaptam arra is, hogy hogyan lehetne még vonzóbbá, hatékonyabbá és izgalmasabbá tenni a következő workshopot. A kis létszám és a két modell egész biztosan maradni fog. A többin már csak finomítani kell.
Mindez arra késztetett, hogy átgondoljam korábbi terveimet, miszerint nem szerettem volna további tanulási lehetőséget kínálni.

Néhány gondolat a visszajelzésekből:

– Szia Mona! Köszönöm szépen a hozzászólásokat! Nagyon örülök nekik, mert pont ezek kellenek ahhoz, hogy a megszokott dolgaimból kimozduljak. És az is jó, hogy a szaturáltságra felhívtad a figyelmemet, mert bevallom őszintén, itt-ott tényleg nem figyeltem rá. Én kifejezetten szeretem, ha valaki elmondja, mit csinálhatnék másként. Ez így tényleg tanítás! Köszönöm!
– Szerettem volna megismerni Monát, a munkamenetét, tanulni, inspirálódni szerettem volna.
– Tetszett a kis létszám. Szerintem ez fontos! Az összehasonlító kérdésnél a lehetséges válaszok közül hiányzik a “teljesen más”, mit a többi. Szerintem teljesen más volt!
– Kontrollálható létszám (az 5-6 tökéletes), személyes figyelem mindenkire, irányított feladatok és annak kritizálása, értékelése, elegendő tér ( a sok helyiség és 2 modell nagyszerű volt!)
– A kis létszám miatt már így is hatékonyabbnak éreztem az eddigi WS-eknél, de a fotózás lebonyolítása hasonló volt. A 2 modellt és 2 csoportot, az nagyszerű volt!
– Szerintem nagyon rendben volt minden, sokat beszélgettünk, tetszett, hogy igyekeztél mindenkire figyelni!
– Ha már modellenként 4-5 ember lett volna akkor az sokat veszített volna a minőségből, ez a 3-3-as csoport szuper!
– Én úgy indultam neki, hogy érezzem jól magam és, ha ragad is rám valami, már megérte. Nagyon örültem a kis létszámnak.
– Ami nagyon jó volt és semmikép nem hagynám ki, az a képek közös átnézése egy pár szavas elemzése, ilyen egy ws-en sem volt, valamint az önálló munka.

Büszkén állíthatom, hogy sok szép és igényes fotó született. Íme néhány közülük és azok értékelése:
Fotók: Fazekas Levente

A kép jó, korrekt a kidolgozás, de lehetett volna dekompozícióba helyezni a modellt, mert ettől izgalmasabbá válik a kép egésze. A másik csapat kreatívabb volt, levetették a modellről a fekete blúzt, mert nem volt túl előnyös a fotózás során, vagy a blúzzal is lehetett volna kicsit játszani.

Ez a kép nagyon tetszik. Apró észrevételek: a lámpa fényeit jobban ki lehetett volna hangsúlyozni szelektív ecset használatával, szerintem fekete-fehérben mutatósabb lenne a kép, és a modell jobb combját-popsiját kicsit lehetett volna korrigálni.

Fotók: Tarnavölgyi Zoltán

Ez a kép már a megbeszéléskor, még szinte nyersen is nagyon tetszett. A képkivágás, a finom puhaság a kis mélységélesség a ruhán reflektáló kék miatt. Még a kép tónusaival is megbékéltem, ami elsőre nekem nem volt vonzó.

A kezek tartása kissé merev, a modell szeme fehérjéből sokat látunk, tehát kicsit a kamera felé kellett volna a tekintetét irányítani. A bal láb csonkolásgyanús, picivel több odafigyeléssel ez elkerülhető. A függönyre eső fényekből picit visszavettem volna és lehetett volna a kép színhőmérséklete melegebb (az én szememnek legalábbis).

Fotók: Feicht Marianna

Bizonyos részeken a bőr színei túlszaturáltak, melyeket szelektíven lehet tompítani. A lámpát is belekomponálva a képbe a középre komponálás helyett dekomponált kép lehetett volna, mellyel izgalmasabbá tehetjük a kompozíciót.

Nagyon jól elkapott pillanat, ám a kép több arcretust kíván: szem alatti karikák és a mosolyráncok tompítása. Talán az arcon és a bal kéz alsó felén az expozíciót is lehetett volna lejjebb venni.

Fotók: Kondás Andrea

Szép fotó, tetszik hogy a modell arcába hullik a haja. Számomra a boudoir fotók részben erről szólnak. Picit korrigálnám a modell jobb csípőjének vonalát. És a középre komponálás helyett lehetett volna dekompozíció is (persze ha az adott körülmények ezt lehetővé teszik).

Nagyszerűen megfogtad a lehetőségeket. Viszont gyakori hiba szokott lenni, hogy a végtagok valamiért nem kerülnek rá teljes egészében a fotókra. Erre a fotózások során oda kell figyelni. Ha a modell picit jobbra fordítja a fejét, az arca előnyösebben látszana (és nem lógna ki az arc vonalából az orr sem). A bal oldalon zavaró a sötét elmosódó sáv, nem tesz hozzá a kép értékéhez. Icipicit lehetne melegebb a kép tónusa.

–  .  –

Kedves Olvasóm! Remélem számodra is hasznos tanácsokkal szolgáltam. Kövesd a blogom, vagy a facebook-oldalam, hogy a legközelebbi workshopról időben tájékozódhass!

Hálás köszönetem a két gyönyörű modellünknek – Norinának és Dórinak-, a gyönyörű sminkért Szántó Boginak, és nem utolsó sorban a kedves és figyelmes vendéglátásért pedig Márton Andrea marketing asszisztensnek! És nem utolsó sorban köszönöm a jelentkezők részvételét és bizalmukat!
JónaMonapokat kívánok!

2 hozzászólás
  • Ági

    2017. március 1. @ 18:42 Válasz

    Nagyon jó volt olvasni… 🙂
    MENNYI mindenre oda kell figyelni! Ezekhez tényleg Mona szem kell!!! 🙂 <3

  • Éva

    2017. március 2. @ 15:46 Válasz

    Nagyon szép fotók készültek! Remélem egyszer én is el tudok menni tanulni hozzád. 🙂

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest