Édes napjaim

Nemsokára egy éve lesz annak, hogy hosszas hezitálás, majd időpont egyeztetés után személyesen is megismertük egymást Lengyel “Karamell” Józsival, a Torta és Karamell Szalon tulajdonosával. A pezsgő behűtve! 🙂
Visszautasíthatatlan felkérést kaptam tőle. A 2014 évi tortakollekciójának fotóit készíthettem el. A fotózás még októberben zajlott az Öttevényi Kastélyszállóban. Az időjárással szerencsések is voltunk, meg nem is. Napsütésre vágytunk, amiből épp csak ízelítőt kaptunk, de legalább nem esett az eső. A torták köztudottan utálják az esőt. 🙂

Nagyon korán volt még amikor megérkeztem és beléptem a kastély éttermébe. És totálisan elképedtem. Iszonyatos mennyiségű üveg és porcelántárgyak, tálak, tortatartók, textil, gyümölcs, virág fogadott és már ki volt csomagolva a tortakollekciók egy része is (a többi nem fért volna el 🙂 )

Épp csak feleszméltem abból,

hogy mibe csöppentem bele, máris neki kellett állni a fotózásnak, mert az időnk rémületes gyorsasággal fogyott. Ennek ellenére egy nap alatt nem tudtuk befejezni a 12 kollekció fotózását, és a nagy rohanásban elfelejtettük a werk-, és stábfotókat is. Már napokkal korábban állandóan azon gondolkodtam, mit és hogyan kellene csinálni. De amit az ember a fejében elképzel, az a valóságban sosem úgy fog kinézni. A fotózás napjának közeledtével egyre jobban izgultam, mert halvány elképzeléseim is egyre halványulni látszódtak. Végül, ahogy minden más fotózáson is, az ösztöneimre, a szépérzékemre és nem utolsó sorban a pillanatnyi impressziókra hagyatkoztam, amiket a torták váltottak ki belőlem. Hagytam, hogy a külső hatások befolyásoljanak.

A fotózás napját Józsi két hónapos megfeszítő munkája előzte meg. Azt hiszem többet nem nyafogok, ha sok képet kell kidolgoznom 🙂

A kollekciók annyira változatosra sikerültek, hogy némelyikkel nem tudok betelni a mai napig 🙂 Az egyik nyugalmat áraszt visszafogott színeivel, a másik harmóniát sugall formáival.  Van közöttük klasszikusnak mondható, illetve igen merész, kihívóan szenvedélyes és provokatív megvalósítások is. Fura helyzeteket produkál néha az élet. Azokat a képeket, amiket a készítés és a kidolgozás fázisában nagyon jónak éreztem, azok kevésbé kaptak pozitív visszajelzést, míg azok a fotók, amiket fotós-technikai-szememmel nem tartottam izgalmasnak, azok kapták a legtöbb elismerést….

Józsi a korábbi évekhez képest valami teljesen mást, valami nagyon egyedit szeretett volna viszontlátni a tortákról. Úgy érzem mindezt sikerült digitális formába öntenem számára. Az ő tortáinak különlegessége a részletekben rejlik. Amikor életemben először találkoztam egy esküvői torájával, az első gondolatom az volt, hogy aki ezt elkészítette, annak szíve-lelke benne van.

Boldogsággal tölt el,

hogy a fotózáson felhasználásra kerülhetett néhány családi ereklyém is. Olyan emlékek ezek, amelyeket szeretteimtől kaptam, vagy az övék voltak.
Meglepetés volt számomra, hogy a fotózásra eljött Fejes-Tóth Judit és Halász Éva ruhatervező is. Judit az Igen-Igen Esküvőmagazin főszerkesztője, akivel már évek óta közösen dolgozunk, és aki modellünknek csodálatos sminket készített. Éva pedig a fotózáshoz adta néhány gyönyörűségesen egyedi ruháját. Modellunk pedig Roxi volt, akivel a fotózás óta tartom a kapcsolatot az éteren keresztül. A leveleiben érezhető a szeretet <3 és ez nekem sokat jelent.

Köszönettel tartozom egy barátomnak és családjának, akik két éjszakára befogadtak az otthonukba, vendégül láttak, vacsorával vártak és mint anya a kisgyermekét útnak indítottak két reggelen is 🙂 Így nem kellett hajnali 3-kor útnak indulnom Budapestről és holtfáradtan visszafelé is megtenni ezt az utat.

Szívből ajánlom Nektek a Torta és Karamell blogot, ahol nemcsak több fotót, de az alkotó saját tortáiról alkotott gondolatait is elolvashatjátok.

Nagyon köszönöm Józsinak ezt a lehetőséget. A pezsgős koccintás még hátravan! Remélem hamarosan lehetőségünk nyílik a közös ünneplésre!
A fotókból pár napja kiadásra került egy 2014 évi falinaptár is. Érett gyümölcs, aminek íze és zamata sokáig meg fog maradni számomra. A naptár már megvásárolható az Alexandra könyvesboltokban. Még van egy kis idő, kitűnő kiegészítője lehet a Karácsonyi ajándékoknak! 🙂
Ez lett a borító, ezt a képet keressétek! :

Ezúton szeretnék Nektek igazán nagyon meghitt, békés Karácsonyi Ünnepeket kívánni!

Nincsenek megjegyzések

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest