Év végi szösszenetek 2013-ról

…. ahogy mindenki más is megteszi és mint mindig. Én is, amióta blogot vezetek. Elkerülhetetlen…

Nézzük előbb a visszegzést:
Már napok óta próbálom összeszedni azokat a momentumokat, amikről mindenképpen szerettem volna írni a mai bejegyzésben. Sokat gondolkodtam, hogy fontossági sorrendet állítsak-e fel, vagy kronológiait. Úgy döntöttem, hogy az utóbbi igazságosabb, de már most tudom, hogy úgyis összekutyulom

:-)

A tavalyi év közepe táján nehéz dologban kellett döntést hoznom. Visszatekintve az elmúlt másfél évre azt mondom, hogy életem egyik legjobb döntése volt. Sok munkát és lehetőséget hozott ez az elhatározás.
A szezont egy nagyon kedves párossal kezdhettem, Sopronban. Szép emlékeket hoztam onnan haza. Bolondok és imádják egymást, én pedig őket

:-)
Megismerhettem egy olyan párost is, akiknél a lila szín meghatározó és domináns szerepet játszik az életükben. Közös kapcsolódási pontunk a foci lett. Bennük pedig olyan hihetetlen mértékű szeretet lakozik, amit ritkán tapasztal az ember.

Visegrádi-esküvő-fotózás-61254

Idén is jártam Győrben. Ismét bővült az indokok száma, hogy miért szeretem ezt a várost annyira nagyon (egy korábbi cikk erről ITT). Eszternek pedig köszönök minden eddigit! Remélem még találkozhatunk!
Idén életemben először vállaltam el úgy egy balatoni esküvőt, hogy előzetesen nem találkoztam a jegyesekkel, mert nem volt rá mód és lehetőség. A fenntartásaim ellenére a nap remek volt, gyönyörűséges fotók születtek, de ami még fontosabb, hogy a vőlegénytől -aki egyébként utálja ha fotózzák- elismerő (olasz) szavakat kaptam, mert élvezte a kreatív fotózás minden pillanatát.

Fotózhattam a fodrászom esküvőjét is. Kiderült, hogy egy másik személyiség is lakozik benne, amitől nagyon meglepődtem, de egyben nagyon imponált is 🙂  Ezen az esküvőn igazán nagyon jó szolgáltatói csapattal dolgoztam együtt. Többek között Dunai Crescendo Misivel (mozgókép készítő) összekovácsolódott a már régi kapcsolatunk. Zenekarának fanatikus rajongója lettem. És ha már zene: részese lehettem egy olyan esküvőnek is, ahol Takács Tamás volt a közös kapcsolódási pont. Ezen az esküvőn végre megismerhettem egy nagyszerű (ceremóniamestereket magába tömörítő) csapat negyedik tagját is.

Fotózhattam idén egy olyan jegyespárt is, akik az Isteni falukrémek készítői. Figyelmességükkel, jó szívükkel és közvetlenségükkel belopták magukat a szívembe. Idén férjhez “adtam” egy barátnőmet is. 🙂 Kívánok Nektek hosszú és boldog házas éveket! Remélem még sokáig “feltarhatlak” benneteket! A kövirózsa  azóta is él és virul!

Az idei évre a duplázás volt jellemző (na jó nem annyira, de olyan jól hangzik):
–           büszkeség tölt el, mert idén két jubileumi születésnapos szülinapi meglepetés party-jának is részese lehettem. Varga Rózsa esküvőszervező (Bonjour) és Redl-Nagy Zoltán fotográfus kollégám idén töltötte 30. születésnapját 😀 Isten éltessen benneteket sokáig!
–           két olyan felkérést is kaptam, két baráttól is, akik számomra fontosak, és akiknek munkáját mindig ámulattal nézem. Brinkus Kata szőnyegtervező és Lengyel József cukrászmester (Torta és Karamell). Boldog vagyok arra, hogy ismerhetlek benneteket!


–           két nagyszabású esküvőnek lehettem részese, melyek igazán nagy előrelépést jelentenek számomra.
–           idén két olyan jegyespár esküvőjét fotózhattam, amely kapcsolat barátsággá erősödött.
–           két alkalommal is vezethettem gőzmozdonyt a budapesti Vasúttörténeti Parkban, Daninak köszönhetően. Az egyik alkalommal a legendás 424-es gőzöst! 🙂 Szintén két alkalommal vezethettem sportautót Kakucson. Fantasztikus élmény volt. A lehetőségért köszönet Gürtl Istvánnak, a Drive-X Sportnak és MacsuLacinak!
–           a nyár folyamán két alkalommal sikerült beiktatni Balatonfüredi vitorlázós hétvégét. Mindkettő nagyon jól és nagyon emlékezetesre sikerült!
–           két, sokak által elismert ruhatervező álomruháit is fotózhattam (Daalarna, Halász Éva Collection).
–           két alkalommal is jártam Szilviéknél 🙂
–        két alkalommal is jártam olyan esküvőn, ahol személyesen találkoztam egy-egy házaspárral, akik nagyon szerették volna, ha az esküvőjüket én fotózom, de foglalt időpont miatt erre nem kerülhetett sor.

Az idei esküvői szezon sok újat is hozott számomra. Többek között olyan szakmabéli kollégákkal dolgozhattam együtt, akiknek munkáját nagyra tartom (Többek között a Studinger International wedding videographers). Néhányukkal igazán nagyon jó kapcsolatot tudtam kialakítani. Igazi büszkeség van 🙂
Mint minden évben, idén is együtt dolgozhattam Fejes-Tóth Judittal, az Igen-Igen Esküvőmagazin főszerkesztőjével, melynek eredményeképp a magazinban újabb fotóim jelentek meg.

Köszönetemet szeretném tolmácsolni Vilinek és Nórinak, akik elviseltek egész nyáron – ki közvetve, ki közvetlenül :-). Vili Neked külön köszönöm, hogy a nehéz pillanatokban is meg tudtál nevettetni, és ezzel visszazökkenteni engem a normális szintre ! Kívánom Nektek, hogy dédelgetett álmaitok valóra váljanak 2014-ben!

Köszönet:

– Gürtl Istvánnak a szakértelméért, a barátságáért és a figyelmességéért, amit kevesektől kaphat az ember!
– Grebenár Renátának a világ leges-legkönyvelőjének!
– Deutsch Ricsi kollégámnak, aki emberségből nálam dicséretes ötösre vizsgázott. Sok sikert kívánok Neked!
– a Kasza családnak a szíveslátásért, azért ahogy fogadtak és ahogy adták azt a lehetőséget, aminek nagyon tudok örülni! Őrizzen meg benneteket a jó Isten sokáig olyannak, amilyenek vagytok!
– R. Zsu-nak! Elég ha mi tudjuk miért! 🙂
– Kulcsár Melindának a gyönyörű textilrózsákért (Gemmaroses), azért a sok szeretetért, amit velük együtt küldött nekem! Azt kívánom Neked, hogy minél hamarabb váljanak valóra elképzeléseid!
– és bár paradox, de köszönettel tartozom azoknak is, akik nem épp szeretetükkel és jóindulatukkal viseltettek irántam, vagy próbára tették az idegeimet, a türelmemet és a jóhiszeműségemet. Köszönet azért, mert tanultam ezekből az esetekből, felhívtátok a figyelmemet a hibáimra, hiányosságaimra.
– köszönet mindazoknak, akik ebbe a bejegyzésbe nem fértek bele. Köszönet azoknak akiket nagyon szeretek, kedvelek, de nevüket nem említettem, pedig itt vannak ők is a bejegyzésben. Ennél sokkal fontosabbnak tartom azt, amit eddig mutattam feléjük és a jövőben is mutatni fogok.
– nem utolsó sorban köszönettel tartozom a családomnak, a barátaimnak, akik támogattak, lelkesítettek.

Az évet egy nagyszerű, jó hangulatú, vidám szakmai gálával zárhattam (Hungarian Wedding Gala). Bár a sok készülődés, a sok magamnak feltett kérdés miatt, az utolsó két-három napban már azon gondolkodtam, hogy lemondom az egészet. Az utolsó pillanatban minden kérdésre és kételyemre választ kaptam, így a bulin fergetegesen jól éreztem magam. Köszönet meghívásért! És ezúton is gratulálok az összes díjazott kollégának! (A felső képen Lengyel József – Torta és Karamell, Halász Éva ruhatervező, Dunai Misi videographer társaságában, az alsó képen Herendi Gábor ceremóniamesterrel és Teklits Tekla esküvőszervezővel).

Számomra nagy megtiszteltetés ért pár hónapja. Varga Csabától, az Új Generációs Esküvői Fotográfus képzés vezető oktatójától kaptam lehetőséget, hogy kipróbálhassam magam az oktatás területén is. Alapvetően workshop ellenesként könyveltem el magam annak ellenére, hogy nagyon sokan kérdezik meg mind a mai napig, hogy mikor tartok végre oktatást? Szerintem a jó esküvőfotó titka egy (najó, másfél) mondatban megfogalmazható. Ezért a mondatért sokan már fizetni is akartak nekem, de nem hozom nyilvánosságra. 🙂

Szerencsésnek érzem magam, amiért az idei évben ennyi sok gyermeket is fotózhattam családjaikkal együtt. Nem tudom honnan és miért, de nagyon hamar megtalálom velük az összhangot és örömmel tölt el, hogy ezt mások is észreveszik. Jó érzés, amikor visszatérhetek hozzájuk, láthatom rajtuk a fejlődést, változást az arcukon. Imádom! <3

Boldog vagyok, hogy ilyen sok embernek tudok örömet szerezni a fotóimmal. Szerencsésnek érzem magam, mert ennyi sok jó ember vesz körül, akik megszépítik a mindennapjaimat. Köszönöm, hogy megtiszteltetek a bizalmatokkal. És köszönet azoknak is, akik már a jövő évre gondolva megtiszteltek bizalmukkal.

Összegzésként: még rengeteg mindenről tudtam volna írni! 🙂  Azt kívánom magamnak, hogy 2014 év végén is újra ilyen pozitív beszámolóval jelentkezhessek.

Kedves Olvasóm! Neked azt kívánom 2014-re, hogy az álmodat váltsd valóra, ne hezitálj rajta, mert ahhoz nincs elég idő! Hozzon az elkövetkezendő 365 nap sok vidámságot, mert a nevetés minden gondod, bajod megoldja!

Boldog új Esztendőt!

Nincsenek megjegyzések

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest