Extrém családfotózás

A fekete nem jelent mindig rosszat

Avagy: Chokito – Ne ítélj másodikra se!

Nem is olyan régen egy extrém esküvőnek lehettem részese, melynek történetét itt olvashatjátok.
A história pedig ott folytatódik, hogy 8 hónappal ezelőtt megszületett Medi, akinek érkezése már tudható, sejthető volt 🙂 A számos időpont egyeztetés ezúttal sem maradt el, ám most Meditől tettük függővé a családi fotózás időpontját. Ugyanis arra vártunk, hogy Medi stabilan tudjon csücsülni.
Szaniék – elveikhez, hitükhöz, nézeteikhez hűen, melyek a zenéhez kapcsolódnak leginkább – most is nagyon extravagánsan jelentek meg. Hamisítatlan, egyedi stlíusban, mely Medi öltözékében sem jelentett cseppnyi hiányt sem. Itt vannak például a vagány mintázatú mosható pelenkák (–> környezettudatos szülők 🙂 )

Vagy a Star Wars filmekből jól ismert két sötét főalakok plüss változatai, a starwarsdarkok:

Medi pólói, vagy Szani kék haja…

Szaniék érkezése is dark-osra sikerült, ugyanis a megbeszélt időpont előtt körülbelül negyed órával érkeztem a helyszínre, amikor már látható volt, hogy komoly vihar közeleg. Érkezésükkel egyidejűleg megérkezett a sötétség is 🙂 Pontosan a sötét felhők irányából érkeztek, ezért a fotózást  felgyorsítottuk kicsit és ehhez igazodva készültek el az alábbi fotók.

Az esküvői kreatív fotózáson gyönyörű napsütésben tölthettünk el néhány órát, most pedig viharveszélyes időben. Na de ez is csak azért történt így, hogy legyen valami ellentét is, ne csak hasonlóság a két projekt között 🙂

A fotózás másik naaagy jelenetét, különlegességét Medi testesítette meg. Nemcsak megjelenése és természete varázsolt el bennünket, hanem a szemünk előtt állt fel guggolásból két lábra önállóan, életében először, ráadásul egy ferde és egyenetlen felületen, mindezt sokat mondó édes mosollyal az arcán 🙂 Büszkén nézett körül: – Mindenki látja? 🙂

Mindig jó érzéssel tölt el, ha visszatérnek hozzám esküvő utáni pocak-, vagy családfotózásra. Most sem volt ez másképp. Örömmel figyeltem, hogy rezdüléseikben, mozdulataikban változatlanul jelen volt a szerelem, a szeretet. Medi is pillanatok alatt feloldódott. Alig vetettünk egymásra néhány pillantást, máris kedves mosolyt láthattam édes kicsi pofiján. Ez az első szemkontaktust követő első fotó:

A fotózás végén persze nem tudtam ellenállni neki 🙂 A werkfotókat köszönöm Moldvay Zoltánnak és az ő különleges objektívjének 🙂

Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy minél fiatalabbak a szülők, annál lazábban tudják venni az akadályokat a gyermeknevelést illetően. És ez valóban így van. Medit nem féltik túlzóan. Sőt! A vihar közeledtének ellenére egyetlen szó sem hangzott el, mely arra irányult volna, hogy Medit a széltől, hűvöstől óvni kellene. Lám, tényleg nem kell félteni, stramm kis gyerkőc lesz, már most is látszik. Jómagam is annak a híve vagyok, hogy kell az az évi egy kilogramm kosz egy gyereknek, de Medi esetében ez legalább két kilót fog jelenteni. 🙂 Ezektől pedig meg fog erősödni az immunrendszere. És biztos vagyok abban is, hogy fejlődése, növekedése során rengeteg szeretetet, odafigyelést fog kapni szüleitől.

Végezetül: a “hagyományokat”  követve Szaniék ez alkalommal is most látják először ezeket a képeket. Remélem ugyanolyan pozitív érzéseket vált ki belőlük, mint legutóbb, az esküvőn 🙂

Medi nagyon jól viselte a fotózást, pedig még nekünk felnőtteknek is helyt kellett állnunk a közeledő vihar miatt. Csak a legvégére fáradt el, akkor már nagyon álmos volt. Bizonyára szépet álmodott hazafelé édesapja mellkasán 🙂
Izgatottan várom a folytatást, mert nagyon jó érzés egy család bővüléséről így vagy úgy értesülni, a gyerkőcökkel játszani, követni életük alakulását. Azt kívánom nekik, hogy valóra válthassák azokat az álmaikat, amikről beszélgettünk.

[Contact_Form_Builder id=”2″]

Nincsenek megjegyzések

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest