Végső búcsú dr. Heffele József tanár úrtól

dr. Heffele József – mérnök, tanár, szakíró
1938 – 2017

Dr. Heffele József sok neves és híres fotós, fotóművész, sok-sok fotós diák tanára. A Tanár Úr, aki több fotográfiai könyv szerzője, cikkei számos hazai szaklapban jelentek meg.
Eifert János így ír Róla: http://eifert.hu/blog/?p=19807

A Tanár Úrral való kapcsolatom nem tartott sokáig, de annál meghatározóbb volt fotós pályafutásomra. Engedjétek meg, hogy hozzá fűződő emlékeimet felidézzem:

Amikor megkezdtem fotós tanulmányaimat,

az első alkalmak egyikén, két óra közötti szünetben feltettem egy kérdést a színkeveréssel kapcsolatosan. A választ megkaptam, de nem emlékszem rá. Arra viszont sokkal jobban, hogy a szemében láttam milyen bugyuta kérdés lehetett számára. Bevallom ez nagyon rosszul esett ott és akkor. Teltek múltak a hetek, amikor is meszelésről és tapétázásról (ez két régi fotográfiai szakzsargon, akik filmre is fotóztak, még tudhatják mit jelent) tanított bennünket. És pont ebben az időszakban kaptam megbízást egy zenei magazintól egy szórakozóhely belső terének lefotózására.

A helyiségben épp csak annyi fény volt, hogy nem estem orra semmiben. Az akkori Practica BX 20-as fényképezőgépemet felcsaptam az állványra és nekiláttam a munkának. Mivel sok pénzem nem volt, meg kellett gondolnom, hányszor tehetek kísérletet a legjobb kép elkészítésére. Gondolhatjátok, hogy sok lehetőségem nem volt. A legközelebbi alkalommal vittem egy papírképet magammal a Tanár Úr órájára. Letettem elé az asztalra és csak annyit mondtam: – voltam tapétázni. Ebben a pillanatban, úgy éreztem fordult a kocka, valami megváltozni látszott a rólam kialakított véleményében. Láttam a tekintetében, hogy tetszett neki, ha nem is a fotóm mint inkább az, ahogy ezt a fotót elkészítettem.

Nem sokkal ez után

az osztály azt a feladatot kapta, hogy egy szabadon választott témakört mint érettségi tételt ki kellett dolgozni és határidőre leadni. Mivel valamikor tanultam képzőművészetet és műszaki rajzot, testhezálló témát választottam magamnak (a Schwarzschild-törvény) és nagy izgalommal vártam a Tanár Úr értékelését. Szarka Klára (kurátor, fotótörténész, tanár, aki szintén tanított) mai búcsúztatójáról idézve:  nem azért mert féltem tőle, hanem azért, hogy kivívjam dicséretét.
Amikor eljött az értékelés napja, akkor jöttem rá, hogy valami nagy bakit követtem el, ezt még az utolsó pillanatban jeleztem is, és kértem a javításra a lehetőséget. Erre Ő csak annyit mondott: ne törődjek vele, üljek le a helyemre! Ettől egy fél világ omlott össze bennem. De ami ezután következett, azóta is büszkeséggel tölt el. Kiemelte a munkámat, végigvitte a padsorok között, minden osztálytársam orra alá dugta és azt mondta, hogy mindenkitől ezt a színvonalat várja.

Aztán elérkezett a nagy nap, a befejezés, a végső megmérettetés.

A fotós vizsga.  Mivel nagyon féltem a vizsgáktól, nagyon sokat tanultam rá. Ám volt egy szakmai tétel, az egyetlen, amivel nem foglalkoztam egyáltalán. Csak fél éves emlékek derengtek némileg a fejemben. A vizsgára való felkészülés során mindez persze nem érdekelt. És azt gondoltam talán nem leszek olyan szerencsétlen, hogy pont ezt a tételt fogom kihúzni. Bátor gondolatnak bizonyult. Nem volt mit tenni, nem volt mit menteni. Vizuális lényemnek köszönhetően csupán rajzok jutottak eszembe, melyekkel az A4-es papírlapot telerajzoltam. Szakmai mondanivalóm nem volt sok. Ott és akkor leírtam magam. Lelkileg már a pótvizsgára készültem. Kimentem a vizsgabizottság elé és töredelmesen bevallottam, hogy az egyetlen olyan tételt sikerült kihúznom, amit utoljára félévkor vettünk, és azóta nem foglalkoztam vele. Átadtam a papírlapot Heffele Tanár Úrnak. Ő szigorúan végignézte, és a Rá oly jellemző félmosollyal az arcán megszólalt: – azért mondjál valamit! Összeestem, megzuhantam, összetörtem….. de sikerült elhabogni két mondatot, mire közbevágott: – köszönöm, elég! Ötös! (És nem! Nem voltam stréber!)

1996.04.03-án egy kiállításmegnyitóra hívta meg tanítványait

a Gromek fotógalériába, ahová magammal vittem életem első félprofesszionális fényképezőgépét. Egy 801s Nikon (filmes) vázat néhány komolyabb objektívvel. Az alábbi képek ezen a napon készültek a Tanár Úrról, melyekből természetesen Ő is kapott. A saját kópiáimat pedig féltve őrzöm azóta is, hisz ezek a képek számára is nagyon kedvesek voltak. Nemcsak az indirekt vakuzási technika miatt (ez akkoriban még nem volt elterjedt), hanem azért is, mert tetszett magának a képeken. Sajnos ezt már csak halála után tudhattam meg….

Tanár Úr! Nem búcsúzom, hisz tanulóéveim óta minden fotómban ott van és azután is ott lesz.
Családjának, munkatársainak ezúton fejezem ki mély együttérzésemet.
Szalay Mona fotográfus

Nincsenek megjegyzések

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest