
105 éves Marika néni
105. születésnapi party
Pillanatok öröksége – második rész
Valamikor idén tavasszal a sokadik érettségi találkozónkra készülődtem. Leginkább el sem akartam indulni itthonról, mert iszonyú rossz, esős idő és hideg volt, ráadásul a város totálisan ellentétes felére kellett mennem. Azon túl, hogy a munkám miatt számos korábbi találkozóra nem juthattam el és ezt a mostanit kizárólag miattam szerveztük hétköznapra, nagyon jó volt látni újra a lányokat. Végighallgatni azt, hogy kivel mi történt az évek során és elmesélni, hogy velem mi történt a hosszú évek alatt. Fény (!) derült arra, hogy mivel foglalkozom, és hogy akkor tavasszal egy 100 és fél éves Sári nénit fotózhattam (bővebben itt), aki nem mellesleg jó egészségnek örvend. (Örömteli megjegyzés: Sári néni azóta betöltötte a 101. életévét is.)
Ennek kapcsán egyik osztálytársam – Viki – elmesélte, hogy idén ősszel az ő nagymamájának a 105. születésnapját fogják ünnepelni. Ahogy már sok-sok éve mindig, most is közös családi összejövetel keretében. Nem volt min gondolkodni. Mindenképpen részese szerettem volna lenni a nagyon is jeles eseménynek. Teltek a hónapok, elmúlt a szeptember is, aztán október elején Viki végre felhívott, hogy mikor lesz a nagy nap. Mitagadás nagyon izgatott lettem és alig vártam azt a pillanatot, amikor találkozhatok Marika nénivel, aki átélt két világháborút és megannyi történelmi eseményt….
Szerencsére jó egészségnek örvendhet, hisz szerető család veszi körül és gondoskodik minden igényéről, kényelméről. Ugyanúgy, ahogy Sári néniről is. Mert valljuk be, hogy a szeretet a legnagyobb éltető erő. Marika néni néha elmosolyodott, lehetett vele viccelődni, heccelődni. Bár válaszolni érthetően már nem tud, de reagált minden felé intézett mondatra. Rokonai sorra köszöntötték őt, puszilgatták, ölelgették, becézgették. Jóízűen evett a szülinapi tortából, melynek első szeletét jószerivel Ő szelte fel, és kortyolt a tiszteletére bontott pezsgőből is.
Megtudtam, hogy a 100. születésnapi ajándéka egy bécsi szárnyashajós kirándulás volt, és a hajó személyzete egy ünnepi tortával köszöntötte őt. De tovább nem is szeretném szaporítani a szót, mert a képek annál sokkal többet mondanak ebben az esetben….
Igazán megtisztelve érzem magam, hogy ezen a családi eseményen részt vehettem. Köszönöm a szíveslátást, Marika néninek pedig kívánok nagyon jó egészséget és még sok-sok boldog pillanatot!
A gépház jelentése: Vikiék most olvassák először a blogbejegyzést és látják először a fotókat Marika néniről. Remélem örömöt és szép emléket tudok szerezni mindezzel.
Szóljatok hozzá! 🙂
Galkó Éva
2019. március 16. @ 14:15Csodálatos pillanatok ??