A vőlegény és menyasszony első találkozása az esküvőn

Állandó dilemmát, fejtörést okoz, hogy az esküvő napján mikor, miként, hol történjen a NAGY TALÁLKOZÁS. Az a pillanat, amikor először meglátja egymást menyasszony és vőlegény teljes harci díszben 🙂 Amilyen sokfélék vagyunk mi emberek, olyan sokféleképp  lehet megszervezni a napot.

Vannak, akiknek ez a pillanat nem jelentőségteljes, ezért ők együtt készülődnek, együtt indulnak a helyszínekre, vagy a fotózásra. Vannak, akiknek vallásuk tiltja azt, hogy együtt készülődjenek. Vannak, akik szülők-rokonok elvárásainak szeretnének megfelelni, vagy egyszerűen csak így tartják helyesnek. És vannak, akik az egyházi és/vagy polgári szertartás kezdetére tartogatják az első pillanatot. Nos…., leginkább hozzájuk szeretnék szólni. nanÁ, hogy az esküvői fotós szemszögéből nézve 🙂

Minden bizonnyal megvan a szépsége és meghittsége annak, hogy a vőlegény és menyasszony az oltár előtt látják meg egymást először a nagy napon. Mindenki nézetét tiszteletben tartva szeretném megosztani Veletek a véleményem erről.

Az esküvő napján, sőt már az azt megelőző néhány napban is –érthető okokból- felfokozott az izgalom. Mindennek következménye lehet, hogy kapkodtok, késtek az eltervezett programokkal, elfelejtkeztek dolgokról. Minden rokon Benneteket keres meg a kérdéseivel, a vendégek Tőletek várják a felmerülő problémákra a megoldást. A frizurátokkal a fodrász próbál megbirkózni miközben a fejeteket egy pillanatra sem tudjátok nyugalomban tartani … a sminkes próbálja néhány nyugalmasabb percben az arcotokat varázslatossá pingálni …  közben megérkezik a dekoratőr a virágcsokrokkal … nem tudtok mit kezdeni a váratlanul érkezett süteményekkel és az esküvői tortával … a telefonok szakadatlanul csörögnek és persze akit sürgősen el szeretnétek érni, az nem veszi fel a telefont. Minden pillanatban amikor a szobaajtó nyílik, kétségbeesetten próbáltok elbújni, nehogy valaki meglásson és azon gondolkodtok, hogy indulás előtt milyen jó lenne még egy kellemes zuhany….. majd felébredve ebből az idilli álomból, fejvesztve rohantok a szertartásra.

A vőlegény már izgul … hol lehet leendő felesége, vajon miért késik? …. a melegtől izzad, a kötelező ruhadaraboktól persze megszabadulni csak a szertartás után lehet …. hirtelen megpillantja élete szerelmét, ekkor éri a legnagyobb felismerés: tekintetek ezrei irányulnak rá …. Vajon tényleg mindenki őt bámulja? Hol volt eddig ez a sok vendég? … a felismeréstől még jobban izgul …. aztán … végre elérhető közelségbe kerül a világ legboldogabb és legszebb asszonya …. aztán a hirtelen feleszmélés: hol is vagyunk? …. Jaj, csak nehogy elrontsam a szöveget…. Jaj, csak legyünk már túl ezen az egészen….

Másnap döbbentek rá, hogy ezt azt egészet egyáltalában nem így terveztétek. Nem jut eszetekbe megfogni egymás kezét, vagy könnyedén (ahogy a templomban illik) átölelni a másikat. Nem jut eszetekbe szerelmes és sokatmondó pillantásokat vetni a NAGY Ő-re. Nem jut eszetekbe, hogy az eskü szövegét egymás szemébe nézve ismételjétek. Nem jut eszetekbe megfordulni és szerető szüleitekre mosolyogni…

    Ám ezt az első pillanatot megtervezhetjük -akár velem közösen- úgy, hogy ez az első pillanat igazán meghitt legyen, a képeimmel visszaadhassam ezeket a jelentőségteljes mozzanatokat és ezután felszabadultan, nyugodt lelki állapotban indulhassatok a ceremóniára.

    Az esetet illusztrációnak szántam annak ellenére, hogy már volt részem hasonlóan kaotikus esküvői készülődésben, aminek következtében a szertartás meghittsége sem volt „olyan” vagy teljességgel elmaradt 🙂

    És már megint néhány soros kis bejegyzést készültem írni, erre tessék! Már megint egy oldalnyi iromány 🙂

    3 hozzászólás
    • Csiger

      2010. július 12. @ 11:43 Válasz

      Nagyon érdekes amit írsz, mert nagyon sok esetben “döntő” pillanatnak határozzák meg a párok ezt a “nagy találkozást”. Sokat remélnek ettől, miközben később igazán fontosnak tartott pillanatokra nem figyelnek…
      Én személy szerint az olyan pároknak,akik hallgatnak, rám, és eleve bíznak bennem el szoktam mondani, hogy az egész napi programot ne ettől tegyük függővé, és ez a pillanat akkor is lehet meghitt és boldog, örömteli, ha egy sima kapualjban történik meg kettesben (hármasban)..akik hallgattak rám eddig mindig jobban jártak szerintem, és az “az első pillanat” sem sérült..miközben olyanok,akik kötötték a karót az ebeikhez..sokszor még a 120-ik pillanatban sem tudtak úgy viselkedni, ahogy kellett volna, mert bennük volt az általad említett csalódás érzése.
      Örülök, hogy olyan apró momentumokról posztolsz néha,amik rányomják bélyegüket az egész napra, és ez által a készülő képekre is sokszor..

    • Ica

      2010. augusztus 8. @ 11:44 Válasz

      Szia!
      Én mindig ott vagyok ennél a pillanatnál, sőt a készülődés menetrendjébe, bele van építve ez a pillanat…
      De a hétvégén lemaradtam róla, mert erős csúszásban voltunk….a menyasszony, csak annyit mondott, hogy annyira jó volt , hogy csak ketten voltunk akkor, így csak én sajnáltam.
      De a tapasztalat szerint, a legkevésbé megható,ha a templomban találkoznak először, hiába hiszik a menyasszonyok az milyen szép.
      A konzekvencia pedig, minél kevesebben vannak körülötted, annál meghatóbb, és bensőségesebb ez a pillanat.:)
      … és erre tegnap jöttem rá…

      • mona

        2016. február 23. @ 11:47 Válasz

        Örülök, hogy nemcsak mások tanulhatnak tőlem, hanem én is tanulhatok másoktól. A legnagyszerűbb az egészben, hogy mindezt meg is tudom köszönni 🙂
        Köszönöm ICA! 🙂

    Hozzászólás írása

    Pin It on Pinterest