Ajándék családi fotózás

Még tavaly karácsonykor ajándék fotózást vállaltam el egy hat tagú család részére, de abban maradtunk, hogy a fotózást a jobb idő beköszöntével valósítjuk meg. Így is lett.

Mindig számolok az esetleges késéssel, így korábban indultam el most is. A jps szerint a cím beazonosíthatatlan 🙂 A célállomás közelében az egyik zsákutca végén, ahol egyetlen lakóépület sem volt már látható, a jps közölte velem (Mohabá megin’ beleszólt a vezetésbe 🙂 ), hogy megérkeztem a célhoz. Nem volt mit tenni, elindultam visszafelé, amikor megcsörrent a telefon. Kiderült,  hogy az ablakból látták az autómat és hogy jó helyen járok 🙂 Ezúton is köszönöm –Kedves Balu-, hogy felhívtál és nem kellett tovább keresgélnem a környéken.

Mivel korábban érkeztem, az ikrek még javában aludtak, még folytak az előkészületek a fotózáshoz és Laura is épp akkor ébredezett. Nem hiszek a véletlenekben. Szerintem ennek így kellett lennie. Ha az eredetileg megbeszélt időpontra érkezem, nehezebb dolgunk lett volna.
Csodálatos volt az a röpke kis idő, amit a családdal tölthettem. Kicsit féltem, hogy vajon hogyan tudjuk majd véghezvinni a fotózást egy négygyermekes családban, ahol a két kisebbik gyermek egy négy hónapos ikerpár, és akik egyszerre szeretnének mindent. Egy gyermekfotózásnál mindig a gyermek diktál, nem a szülő vagy a fotós. (Jó-jó, persze vannak apró trükkök, amivel rá lehet venni őket a saját elképzeléseinkre.)

Laura az első tíz percben elfordult tőlem, amikor a kamerámra applikált teleobjektívet felé irányítottam, Zsombi pedig egyetlen kérdésemre sem felelt, bármilyen trükkel is próbálkoztam. Közben felébredt a két kispocakos is -Máté és Dani-, akiket meg kellett etetni. A büfiztetés feladatát szíves örömest vállaltam magamra . Jó volt újra hallani egy kisded édes szuszogását. Alig akartam letenni őt a kezemből :-). Aztán kint az udvaron, mintha valami varázsütés történt volna, Laura mesét mondott nekem 12 nyusziról, Zsombi pedig bemutatta minden biciklis tudományát. Így amikor már az ikrek fotózására került sor az egyik szobában, addigra annyira feloldódtak, hogy zokon vették, hogy nem mindig ők vannak a fotózás középpontjában.

Az Édesanya búcsúzáskor csak annyit mondott, hogy sosem gondolta volna, hogy Laura és Zsombi fel fognak oldódni, ráadásul ilyen hamar. Ezért a mondatért érdemes volt reggel felkelni :-),…. a fotókat már meg sem említem.

Ajándékot kaptam az ajándékozottaktól 🙂
Ezúton is kívánok Nektek nagyon jó egészséget és sok kitartást! Remélem a későbbiekben is lesz alkalom azokra a  spontán véletlen képekre 🙂

[Contact_Form_Builder id=”2″]

1Hozzászólás
  • az Ajándékozottak

    2012. március 25. @ 14:38 Válasz

    Kedves Mona!

    Nekünk is emlékezetes délután volt ez… Fantasztikusak a képek! Hihetetlen, hogy ebből a pár fotóból is mennyire átjön a gyerekek jelleme. Az pedig még hihetetlenebb volt, ahogyan a mi gátlásos Zsombink, és kissé undok Lauránk fél óra alatt megnyílt Neked, és úgy viselkedtek, mintha régi jó ismerős lenne nálunk. De ez nem volt véletlen. Olyan közvetlenül, természetesen váltál családunk részévé arra a 2 órára, hogy én, aki szeretek mindennel pedánsan elkészülni, mire megérkezik hozzánk valaki, nem bántam, hogy még vasaltam Balázs ingét, és öltöztettem, fésültem a gyerkőcöket. Később csak figyeltem, milyen jól bánsz mind a négy gyerekkel. Még az ikreket sem féltél felvenni, sőt azt sem bántad, hogy Danika rögtön az elején megtisztelt egy kiadós “büfivel”. Egyébként miután hazamentél, megkérdeztem, hogy jöjjön-e máskor is a Mona, és együtt kabálták, hogy: – Igen! Ennél nagyobb elismerést és szeretetet nem lehet náluk elérni…

    Mindent nagyon köszönünk! (azt különösen, hogy feljöttél a “nyaktörős” lépcsőnkön!!! :-)) )

    Puszi,
    Judit és Balu

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest