Az esküvő előtti nap

Előző bejegyzésemmel sorozatot indítottam segítő szándékkal azok részére, akik esküvőjükre készülnek. A sorozat eme második részeként az esküvőt megelőző napról szeretném megosztani Veletek a tapasztalataimat nagy vonalakban.

Egyénenként mindenki másként éli meg a nagy nap szervezését. Akiknek jó a szervező- és logisztikai készségük, akár néhány hét alatt is képesek megszervezni egy ilyen nagy volumenű eseményt, akik valami másban jók, vagy biztosra szeretnének menni és a legjobb helyeket, szolgáltatókat szeretnék maguk körül tudni, azok egy, másfél évvel korábban is elkezdenek szervezkedni. És természetesen lehet esküvőszervezővel is együtt dolgozni. Most leginkább azokhoz szólok, akik maguk szervezik az esküvőjüket, illetve azokhoz nem, akik szolid esküvőt terveznek kis létszámú vendéggel.

Amikor már csak egy éjszaka választ el a nagy naptól, érthető okokból felfokozott lesz a hangulatod, és ott van még számos ellenőrizni és intézni-való apróság a listádon, amit már rongyosra forgattál. Van aki az izgatottság miatt nehezen tud elaludni, vagy nem tud kikapcsolni teljesen. A reggeli ébredés talán nem okoz gondot, de a kialvatlanság és a hosszú hónapok alatt felgyülemlett feszültség együttes hatása rányomhatja a bélyegét a napodra. A fáradtságtól az ember ingerlékenyebbé, nyűgösebbé válik. Pedig a cél az, hogy szép és vidám legyél, hogy nagyon jól érezd magad a rokonokkal, vendégekkel együtt. Hogy minden pillanatban ki tudd mutatni kedvesed iránt érzett szerelmedet.

Jó tanácsom ezzel kapcsolatban egyszerű lesz. Ne hagyj mindent az utolsó napra! Csakis azokat a teendőket, amelyeket nem lehet korábban rendezni. És éld meg úgy a nagy napot, ahogy az megtörténik. Bárhogy is alakul!
Azt kívánom Neked, hogy az esküvőd napját sok szeretetben, boldogan és idegeskedéstől mentesen éld meg!
Tévhit azt gondolni, hogy az esküvő napja nem lesz fárasztó. A nászéjszaka pedig lehet csak science fiction?  🙂 A következő képek mind a fent leírtakról tanúskodnak 🙂

[Contact_Form_Builder id=”2″]

Nincsenek megjegyzések

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest