Balaton-eljegyzési fotózás és a folytatás

Iszonyatos idő telt el az utolsó olyan blog-bejegyzésem óta. A hosszú idő elteltével pedig nem valamiféle felhívásnak akartam helyet adni. Mindennek az az oka, hogy a nyár olyan sok munkával örvendeztetett meg, hogy alig maradt energiám a cikkek megírására, minden vágyakozásom ellenére. Mostanra egy picit fellélegeztem, de nemsokára jön az újabb roham, a fine art albumok tervezésének időszaka. Ezt a lazább időszakot most gyorsan kihasználom és megírom mindazt (ööööö próbálom megírni mindazt), ami az elmúlt néhány hónapban fontossá vált az életemben.
No lássuk szépen sorjában!

Április. Egy gyönyörű napsütéses vasárnap, egy vitorlázással egybekötött eljegyzési fotózás a Balatonon. Egyben egy meghatározó emlék, mely a mindennapjaimra is hatással van. A történetet -bár tudom kíváncsiskodásra ad okot-, mégsem oszthatom meg annyira részletesen, tiszteletben tartva mások magánügyeit. Minden egy mély, őszinte, lélekbe markoló beszélgetéssel kezdődött, melynek köszönhetően egy újabb, őszinte barátságot köszönhetek. Drága JuNo-m! Magatokra ismertek? 🙂

A barátságunk még váratott magára, nem jött azonnal és csettintésre, de a jelek, melyeket nem lehetett nem észrevenni, aznap és három héttel ezután az esküvőn már tagadhatatlanul jelen voltak. Az első ilyen jel a dupla vendéglátás volt. Mi esküvői szolgáltatók (de utálom ezt a szót) nagyon boldogok vagyunk, ha a munkával töltött hosszú órák után az esti vacsorán ránk is gondolnak. Ezen a napon dupla figyelemben részesülhettem, mindkétszer a vendégek körében foglalhattam helyet, névre szóló ültető kártyával, köszönőajándékkal. Mint minden más vendég! Biztos vannak olyanok, akiknek ez semmiség. Engem nagy boldogsággal tölt el az a tudat, hogy gondolnak rám is, már az események előtt.
Az esküvő is nagyon frappánsan volt megoldva. Egy kora délutáni ebéd szűk családi körben, szertartás, majd este buli a barátokkal, nagyobb létszámban. A két program között pedig a polgári szertartás, így senkinek nem kellett várakoznia.

Az esti buliban történt valami, amitől eltört a mécses, és akárhányszor visszagondolok azokra a pillanatokra, mindig elhomályosul előttem a világ 🙂  Az este folyamán észrevettem, hogy az esküvői napló kézről kézre jár a vendégek között. Tettem a dolgom. Megörökítettem apró mozzanatokat, pl. néhány kézmozdulatot írás közben. Az is feltűnt, hogy a napló minden oldalán egy-egy fotó került beragasztásra. Teltek a percek, órák, jöttek az újabb slágerek, készültek a bulis felvételek, már más témák mozgatták a gondolataimat. Aztán egy váratlan pillanatban megjelent mellettem Judit. Kezében a naplóval. Megkért, hogy írjak pár sort bele. Kezdett a tenyerem izzadni, hogy összeszedjem a gondolataimat és hogy valami nagyon szépet tudjak majd írni. És egészen eddig semmi “gyanús” nem történt. Aztán Judit mondott még valamit, amitől le kellett ülnöm, vagy ha már ültem akkor is 😀 Azt mondta, hogy minden barátjukról(!) bekerült egy-egy fotó ebbe az albumba és csak lapozzam fel, keressem meg magamat! Kinyitottam az albumot (sokat nem is kellett keresgélnem) és ott végem volt…. A gombóc a torkomban nem hagyott levegőhöz jutni, hosszú percekig megszólalni sem bírtam és golflabda méretű könnycseppek gurultak végig az arcomon. Az arcom most is a kezeimben…. Élénken élnek ezek a pillanatok bennem. A rólam kiválasztott kép pedig egy olyan fotó, mely igen kifejezően ábrázol egy másik hobbimnak hódolva 🙂  (Akik régebb óta ismernek, azok jól tudják, hogy imádok vezetni és jól bírom ha egy járgány minél nagyobb, minél nagyobb lóerők hajtják vagy minél több tengelye van. Nos…. egy ilyen kép került kiválasztásra).

Az esküvőt követően volt még egy meghatározó fordulópont a barátságunk kialakulásában. Judit hosszú ideig ostromolt, hogy elfogadjam a meghívását egy balatoni vitorlázásra. Végül  -stílusosan- igent mondtam, de sokat töprengtem rajta, mert az üzlet nem összekeverendő a barátsággal. Ez a vitorlázás egy naposra lett tervezve, de kettő lett belőle, és nem reklamáltam a “zöldségesnél” 🙂

Az azóta együtt töltött közös programokon megismerhettem Judit kulináris tudását, vendégszeretetét. Ő az aki képes egy hosszúra nyúlt bulizás után reggel korán felkelni, bevásárolni és reggelit csinálni egy 6-8 fős csapatnak. Az imádomcsapatnak. Megismerhettem az ő barátait, akikkel a programjainkat ezentúl együtt szervezzük. 

[Contact_Form_Builder id=”2″]

Mivel is zárhatnám ezt a cikket? Nem tudom 🙂 Közhelyeknek itt nincs helye. Az érzéseim viszont a helyén vannak és ha Judit be vagy most is kapcsolva, akkor érzed ebben a pillanatban is. “Mercy! Köszönöm, hogy vagy(tok) nekem!” 🙂
Nem utolsó sorban pedig köszönet a fotókért Szemfüles Vilinek. Szeretném ha már most tudnád, hogy Te sem fogsz kimaradni az őszi re-boot-olásból 🙂

Imádlak benneteket! <3

2 hozzászólás
  • Judit Kazai-Konta

    2013. szeptember 2. @ 15:35 Válasz

    Drága Duracell Monánk!

    Mit is mondhatnánk? (Még írni sem tudok, mert potyognak a könnyeim… ) Csak ismételni tudom, amit oly sokszor már mondtam vagy írtam.
    Szavak nélkül…Leírhatatlan érzés.

    Szavakkal. Egy Angyal vagy, akit az Égiek küldtek nekünk, hogy még jobban tudjuk az élet boldogságait értékelni.

    Őszintén a legjobbakat kívánom-kívánjuk Neked, hogy mindazt a jót és örömet visszakapd az élettől, amit Te adtál és adsz nekünk.

    Nagyon imádunk és hálásak vagyunk a sorsnak, hogy egy ilyen kincset kaptunk, mint Te! 🙂

    Millió puszi, a Te JuNo-d 🙂

  • Judit Kazai-Konta

    2013. szeptember 2. @ 19:02 Válasz

    Monáról röviden:Barátság-öröm-gombócok-könnyek, barátság-öröm-gombócok-könnyek…Imádjuk! Monát nem lehet nem szeretni. Monáért rajongani lehet. Mona egy földre szállt Angyal,akitől egy életre szóló csodát kaptunk. Őt Magát.:-) A mi Csoda Monánk, a mi Angyalunk! Millió puszi, a Te JuNo-d. <3.És ez nem fényezés, ezek a puszta tények. 🙂

Hozzászólás írása

Pin It on Pinterest