Csajos fotók – női porték

Most egy kicsit beengedlek a női portrék, modellfotók, boudoir sorozatok elkészítésének műhelyébe.

Sokszor kapok levelet ilyen, vagy hasonló kezdettel: “Pár jobb fotót szeretnék magamról, de nem vagyok igazán fotogén.” Sőt, sokszor kezdődnek így a fotózások is, majd torkollnak a másik végletbe, hogy nem tudjuk abbahagyni, mert újabb és újabb ötleteket valósítunk meg. Emlékszem egy alkalommal egy édesanya látogatott el hozzám, akinek a gyermekei már felnőtt korúak. A fotózás végén elérzékenyült. Átölelt, hosszú percekig el sem engedett és elkönnyezte magát. Csak annyit mondott – mint azt gyakran teszik mások is -, hogy nem gondolta volna, hogy róla ilyen jó fotókat lehet készíteni.

Egy másik alkalommal egy hajadon hölgy érkezett boudoir sorozat elkészítésére. A fotózás első 15-20 perce azzal telt, hogy a ruháit különös gonddal helyezze el a stúdió kanapéján…. Nem volt mindegy, mely ruhadarabokat mivel párosítunk. Kezdtem kicsit vakarni a fejem, hogy ebből vajon mi fog kisülni, hogy lesz ebből közös együttműködés. Majd elég döcögősen, de végre elkészült az első pár kép, majd még néhány. De még mindig nem kaptam tőle olyan visszacsatolást, amely az ötleteim megvalósítását erősíthette volna. Ekkor gondoltam egyet és csak arra kértem, tegyen úgy, ahogy szerinte jó lesz. Azt csinál amit akar 🙂 És itt valami olyan történt, amitől szárnyra kaptunk mindketten. A lány olyan gyors egymásutánban vágta magát különböző pózokba, hogy kamerával alig tudtam követni 😀


    Eddigi legnagyobb elismerést akkor kaptam, amikor egy feleség a férjét Valentin napra boudoir sorozattal akarta meglepni. Őszinte volt velem és elárulta, hogy kicsit elhidegültek egymástól. Ennek a hölgynek ma már két gyönyörű fiú gyermeke van és a házassága is helyes mederbe terelődött vissza. Persze tudom, hogy ez elsősorban nem az én érdemem, de örömmel tölt el a tudat, hogy azért valamilyen szinten részem lehetett benne.

    Sokfélék vagyunk mi emberek.

    A nőkre szerintem ez különösen igaz. Hitvallásom szerint mindenkiről lehet jó képet készíteni. Nem kell ahhoz extrovertáltnak, vagy 19 éves fotómodellnek lenni. Egyáltalán nem! Mindenkinek van egy előnyös oldala, amit meg lehet mutatni, amit ki lehet emelni, fel lehet erősíteni. Ehhez csak egy jó szemű fotós kell aki ezt észreveszi, és megfelelően fel tudja oldani benned a fotózás előtti esetleges izgalmakat. Egy fotós, aki nyugalmat áraszt, kihozza belőled a maximumot. Feltételek nélkül rá bízhatod magad, mert tudja mitől lesznek igazán “csajosak” a beállítások. El tudja terelni a figyelmedet a munkádról, a problémáidról, a háztartásról, a gyereknevelésről. És amikor minden Rólad szól, amikor igazi dívának érezheted magad és a képek által ezt sokáig újra és újra átélheted.

    modellfotók-csajos-képek-35130

    Amikor ilyen felkérést kapok, valahogy mindig azt érzem, hogy az előzőeknél sokkal jobban szeretnék bizonyítani. Felpörget, inspirál arra, hogy valami olyat hozhassak létre, amit mindenki megjegyez magának. A fotózások után alig várom, hogy gép elé ülhessek. Láthassam a felvételeket és megmutathassam milyen csoda dolgokat készítettünk. Megmutatni a NŐ-t, aki a hétköznapok szürkeségéből kitörhet. A nőt aki maga a titokzatosság, a báj és a kecsesség. Ami szeretet teszi őt azzá aki, és akibe egy pasi majd beleszeret, és a férfi, aki ezért szeretett bele.  Mennyi mindent kihozhatunk egymásból, melynek eredményeképp nemcsak modelljeimnek, hanem családjaiknak is örömteli pillanatokat okozhatok ….

    Évek múltán is.

    Nézz további képeket, vagy kövess az instagramon!
    Ha Te is szeretnél magadról vagy a kedvesednek hasonló portfóliót, kérj ajánlatot!

      És bár csajosnak sosem nevezném, de ne felejtkezzünk meg a pasikról sem! 🙂 Íme egy ezzel kapcsolatos korábbi bejegyzésem.

      Legyen Neked is olyan képed, amire a fiad-lányod azt mondja: Anyamutiiiii! A párod hunyja be a szemét és lásson újra. Ha kinyitja, legyen ott a legszebb Rólad készült fotód a tárcájában! 🙂 A stílust Te határozod meg!

      Nincsenek megjegyzések

      Hozzászólás írása

      Pin It on Pinterest