
Lengyel József a ?tortakirály?
A Torta és Karamell Szalon tulajdonosa (Korábban Karamell Józsi)
Szerintem mindenki tudja és ismeri őt már az egész országban és határon túl is.
Abban a hatalmas megtiszteltetésben lehet részem, hogy ?Lengyel József – Torta és Karamell? címmel nemrégiben megjelent első könyvében jónéhány tortafotóm is felhasználásra került. Ez a pisztáciás kollekcióról készült kép azóta is az egyik kedvencem. Dupla oldalt kapott a könyvben <3
Józsival a kapcsolatom nagyon régre nyúlik vissza. Korábban csak csodáltuk egymás munkáját a közösségi oldalakon. 2012. decemberében találkoztunk legelőször, egy esküvő kiállításon. Emlékszem, Józsi azt mondta amikor beléptem a terembe, tudta hogy én vagyok az. Jártam nála Győrben a Baross Gábor utcai cukrászdában csak úgy. Megismerni egymást és beszélgetni az esküvőkről. Minden itt kezdődött. Sütött nekem isteni finom gyümölcskenyeret, Viki kakaót hozott. Mint a gyerekeknek. 😀 Ott és akkor derült ki, hogy az esküvőzésben közösek a nézeteink. Az értékeink és tisztáztuk örökre azt is, hogy nem vagyok édesszájú. De Józsi sütijeinek azóta nem tudok sajnos ellenállni. A hétfői könyvbemutatón azt hiszem sikerült betermelni az éves édességmennyiséget úgy? 20 perc alatt. Életem első macaron kóstolása is hozzá fűződik. Sajnos az is egyik gyengém lett. Ja meg a pisztáciás és kókuszos desszertjei is…. és a szedres költemények…. és a pohárkrémek….Józsi tortái, cupcake-jei, pohárdesszertjei nemcsak finomak.
A látványuk és a tálalásuk is teljesen egyéni, ízléses, elegáns, kifinomult. Háromszor fotózhattam a tortakollekcióit. Egyik alkalommal a nagymamámtól kapott horgolt ereklyéket is felhasználtuk. A projekt teljesítése során néha eltértek az elképzeléseink, mert amit ő szeretett volna megvalósítani, azt nem mindig tudtam tökéletesen kivitelezni. De ez természetes, hisz ő tortákban jeleskedik, én képkivágásban és mélységélességben gondolkodom. Sokszor belefelejtkeztem a tortákba, azokba a csoda részletekbe, amelyeket olyan különös gonddal és nagy odafigyeléssel készített.
A fekete torták mind a mai napig az Ő kedvencei maradtak. Mélyen ott lapul az emlékeimben, hogy feketét és a tortákat milyen nehéz volt összeegyeztetnem. Most pedig már egyet jelent az ő személyével. Egyedi és különleges.
Háromszor készítettem róla portrésorozatot. Bizonyára sok rajongója tudja róla, hogy Édességfelelős Miniszterünk nem szeret mosolyogni, főleg ha fotózzák. Ezen mindig jókat derültünk, mert mindig sikerült egy-egy alkalommal kipréselni belőle azt a mosolyt.
A kedvenc portréképek:
Voltak közös esküvőink is: Lajosmizse, Pannonhalma, Gödöllő, Dömsöd? Újságok, magazinok is gyakran cikkeznek róla. Felemelő érzés, hogy ezekhez is volt, amikor az én fotóimat küldte el a szerkesztőségnek. Éves naptár is készült 2013-ban (?). E lapokat ereklyeként őrzöm.
Rengeteg közös emlék is összeköt minket.
Például 5 évvel ezelőtt meglepetés szülinapi bulit szerveztek nekem, ahová őt is meghívták. Természetesen tortát kaptam tőle ajándékba. A karamell virágokat azóta is kincsként őrzöm a szekrényemben. Ott lehettem az első szalonjának megnyitóján, ahová csak nagyon kevés, hozzá közel álló személyt hívott meg.
Találkoztunk rendezvényeken (pl. Hungarian Wedding Gála vagy a Cinema City egyik filmpremierjén). Találkoztunk mások meglepetés szülinapján is. Jártam nála az Élményműhelyben is a gyermekemmel, mert ő viszont imádja az édességet. ?Józsit? szántam neki ajándékba. Akkor épp húsvéti nyuszit készítettünk fondant-ból és természetesen nem maradt el a szülinapi torta sem.
Józsi! Kívánok neked a jövőben is csodás esküvőket, még csodásabb esküvői tortakollekciókat, és sok szép sikert az életedben!
Korábbi blogbejegyzések a Torta és Karamell kapcsán:
https://www.szalaymona.hu/edes-napjaim/
https://www.szalaymona.hu/gyor-baratok-eskuvoi-tortak/
Zenés összeállítások esküvőkről
Nincsenek megjegyzések