Meghitt, bensőséges pocakfotózás a Pilisszentléleki romtemplomnál

Az igazság odaát van

Második rész

Tavaly is volt szerencsém egy kedves fotós kollegina esküvői kreatív képeit elkészíteni, egy csodás, meghitt, megnyugtató, Budapesthez közel eső templomromnál. Nemrég örömhírt kaptam tőlük, miszerint kisbabát várnak és szeretnék ha a pocakfotókat is én készíteném el. Totális örömérzés 🙂 Türelmetlenül vártam a napot, hogy Andit végre láthassam pocakosan 🙂

És teljesen kézenfekvő volt, hogy a kismama fotókat is ezen a helyszínen fogjuk elkészíteni. Andiék számára azért is fontos ez a hely, mert kapcsolatuk is itt kerekedett ki 🙂
A fejemben már megszületett egy-két fotó, néhányat szerettem volna megismételni tavalyról. Ennek céljából AZT A  thonet széket is kivittük magunkkal a helyszínre. Ám szomorú látvány fogadott bennünket. Az öreg tölgyfa, mely ékes dísze volt ennek a helynek, hozzájárult a hely atmoszférájához, különös alakja mindig magával ragadott, akárhányszor ott jártam, … sajnos elpusztult. Talán az előző napokban történt heves viharok okán, vagy egyszerűen csak a kora miatt.

Bevallom nagyon lehangolt ez a tény és hosszú időn keresztül nem találtam a helyem, nem találtam a megfelelő pozíciókat, képkivágásokat. Nehezen tudtam átlépni ezen a tényen. Folyton olyan gondolatok cikáztak a fejemben, hogy hogyan fogok most helytállni? Hogyan lesz ebből olyan képsorozat, amit nyugodt szívvel átadhatok Andinak és férjének?

Aztán egyszer csak megjött az ihlet 🙂

Andi is teljes mértékben átadta magát a fotózásnak, megnyílt előttem. Ezúton is köszönöm neki feltétel nélküli bizalmát. Mátyás is sokkal rutinosabban pózolt, mint tavaly 🙂 Mindez pedig sokat számít, főleg ha kollégát fotóz az ember 🙂 A fa csupasz ágai különleges hangulatot kölcsönöznek néhány fotónak. A képkidolgozással pedig sikerült még jobban kihangsúlyozni ezt a hangulatot.

Ez a fa elpusztult, de nemsokára új élet születik a Földre. Remélem lesz lehetőségem arra is, hogy Andiékat már hármasban fotózhassam majd ezen a csodálatos helyen. Így még emlékezetesebbé és még emlékesebbé tehetem közös emlékeiket.
Andit idézve: “Az igazán fontos helyek valóban mesélni tudnak. Ahogyan az igazán különleges képek is.”

Kérj ajánlatot!


    További pocakfotók a facebook-on.

    Megosztok Veletek néhány nagy kedvencet.

    1Hozzászólás
    • Bartha Andi

      2016. augusztus 23. @ 08:52 Válasz

      Kedves Mona!
      Nagyon szepen koszonjuk a gyonyoru kepeket es a kedves sorokat is! Tudom, nem vagyunk rutinos modellek, (nekem is komfortosabb a terep a kamera masik oldalan) neked koszonhetoen azonban ennek ellenere csodas az osszhatas! Koszonjuk! Folyt.kov! ;)Andi

    Bartha Andi Válasz írása Megjegyzés visszavonása

    Pin It on Pinterest