Murphy, a nem hivatalos esküvői vendég

Murphy elbújhat az összes tézisével együtt 🙂 Neki egy egész könyvre volt szüksége, nekem elég volt néhány óra.

Na de mi is történt? Egyik pénteki napra, eredeti megbeszélés szerint egy 3 órás esküvői fotózásra kaptam megbízást. A helyszín a Hilton és az Úri utcai anyakönyvi hivatal, kezdési időpont 13 óra.

Minden esküvőre ideje korán indulok. Az érkezési időpontokat fél órával korábbra tervezem budapesti esküvők esetén. (Vidéki esetekben ennél hosszabb pufferidőt hagyok). Történjen bármi az úton, nincs mese, muszáj ott lenni időben. A google útvonaltervező szerint forgalom nélkül az utazási idő 30-35 perc. Tudva és ismerve a jelenlegi budapesti közlekedést (lezárások, terelések következtében több és nagyobb dugók, mindez a nyári időszakban, a pénteki napon….). Bőven rászámoltam az idővel. Egész pontosan…  valamivel több mint másfél órát.

A budapesti négyzetcentiméterenkénti útburkolat felbontások, feltúrások, útlezárások és egyéb nyalánkságok miatt számoltam azzal, hogy a Fő utca, Clark Ádám tér felől feljutni a Várba nagyon nehéz lesz. A Margit körúttal ugyanez a helyzet. Ezért a Lánchidat céloztam meg, mert néhány nappal korábban ez az útvonal jól járható volt. Ám mire a Lehel tér felől az Arany János utcánál jártam már csak lépésben haladt a forgalom. A Bazilikánál kék színű személygépjárművemet békávé-busznak álcázva magam, haladtam tovább a számukra kijelölt sávban. Azt gondoltam minden autós az Astoria felé tart, ezért nem várom végig amíg szabályosan a lámpához érek. A sarkon a József Attila utcát megközelítve még minden rendben is volt, de behajtva az utcába rögtön ott találtam magam egy másik autósorban.

A második lámpánál

a külső sávban egy lerobbant autó tartotta fel a forgalmat. Hurrá – gondoltam- végre haladhatok tovább normális….szóval normálisabb tempóban. ÁHHH Dehogy! Innen száz méterre a belső sávban egy hatalmas teherautó álldogállt a belső sávban vészvillogóval. Ismét fellélegzés, haladhatok tovább, pánikra semmi ok…… Ám csak most kezdődtek az igazi …. hogy is fogalmazzak finoman? Murphy-mutatványok. Kikerülve a teherautót próbálok telefonálni az asszisztensemnek, hogy késésben vagyok tudom, de megyek! Csak várjon türelemmel.

Gyanús volt, hogy foglalt jelzés nélkül rögtön sikertelen hívást írt ki a telefon. Próbálom másodszor, harmadszor…. Ekkor látom (mert ki a fene gondol ilyesmire, amikor más fontos dolgom van?), hogy a telefon bal felső sarkában a következő felirat áll szerényen: “NINCS SZOLGÁLTATÁS”. Hogy miiii? Telefon újraindít. Telefon újraindít. Telefon újraindít. Telefon újraindít…..ÁÁÁHHH. Itt a világvége. Összeesküvés. Megtámadták a mobilszolgáltatót…. Kitört a harmadik VH.

Aztán feladtam, nem volt több ötletem,

de abban biztos voltam, hogy beállítási problémát teljesen kizárhatom, mert 10 perccel korábban még beszéltem a telefonról. Közben pedig cikáznak a fejemben a gondolatok a lehetőségeken, hogy miként tudnék előbb feljutni a Hiltonhoz. Taxi kizárva, az is a dugóban állt volna. Tömegközlekedési eszköz szintén. Tegyem le az autót és gyalogoljak? Ekkora táskával? Ilyen súlyokkal? A Széchenyi István (régi Roosevelt) tértől???  Mire felértem volna, tutti a mentő jött volna értem a tikkasztó hőségben. Optimális esetben el is jutott volna hozzám 😀 Ekkor viszont a gyöknégyzetpermínuszharmincadikon sebességgel haladó kocsisor megindulni látszott….. De csak úgy látszott….

Míg csordogáltam a Széchenyi István téren a Lánchíd felé,  azon is izgultam, hogy az asszisztens nehogy hirtelen gondoljon egyet és elinduljon a megbeszélt találkozási helyről….. Mert azt hiszi elmarad a fotózás, vagy rosszul emlékszik a megbeszélt időpontra. Vagy mert nem ért el telefonon…. Ekkor már több mint fél órás késésben voltam az asszisztenssel megbeszélt időponthoz képest, de még volt némi tartalékidőm.

Aztán a következő Mörfi-meglepi

a Lánchíd pesti hídfőjénél várt. Ideiglenes (?) lámpás-zebra közvetlenül a híd legelején. Ami a héten még nem volt ott. És miért pont most kellett ezt ide kihelyezni? 🙂 És mit keres itt ez a rengeteg turista és különben is!…. Esküvőre megyek, muszáj időben megjelennem…..  Aztán végre valahára átvergődtem a hídon,  de Jánost nem láttam sehol. Mármint az idegességtől. Hogy honnan tudta, hogy abban az autóban én ülök, még most sem tudom. (Korábban nem volt még velem János). De bepattant az autóba és befordulhattam a Hunyadi János utcába abban a reményben, hogy vége minden megpróbáltatásnak. Megnyugodhatok és végre a fotózásra koncentrálhatok…..

Áhhh…. naiv voltam, de nagyon 🙂 A Hunyadi lépcsőnél egy …. És csak mutogat….. elsőre fel sem fogtam mit. János szólt, hogy vigyázzak mert ott egy rendőr, magyaráz, hogy nem mehetünk tovább a Várba vezető kapuhoz. Lezárták a Hunyadi J. utat a Donáti utcától felfelé egy kidőlt fa miatt (előző nap csúnya vihar csapott le fővárosunkra). Akkora mázlink volt, hogy pont az utca elején volt egy parkoló, ahová gyorsan be tudtam állni. Hurrá, a haza megmentve. Végre vége minden izgalomnak. Na ja! 😀

Telefonom ugye nem volt. Jánost kértem meg hogy gyorsan hívjuk fel a vőlegényt, hogy ne izguljanak itt vagyunk, már csak pár lépés. És megkértem, hogy indítsa el a parkolást is.
Táskák és egyéb holmik nyakba, vállra, kézbe… kinek hol volt kényelmes, aztán rohanás (HAHA!) a nem kevés lépcsőn felfelé a Szentháromság térre a Hiltonhoz….   Végül talán 5 perc késéssel bekopogtam a hotelszoba ajtaján…. Azt hiszem még most sem hiszem el 🙂
Tárt karokkal és mosolyogva fogadtak, pedig kezem lábam remegett. Mikor már túl voltam minden akadályon. Túl voltam? ÓÓÓÓ DEHOGY!

Sokkal később, az esküvő után sikerült kiderítenem, hogy a mobilszolgáltatóm kötelező kártyacsere miatt szüntette meg a szolgáltatást.  Ugyan kaptam tőlük előzetesen tájékoztatást a kártyacseréről, és arról, hogy az átállás időpontjáról sms-ben fognak értesíteni. Ez az értesítés a mai napig nem ért át az éteren. Így aztán totálisan esélytelen volt felkészülni rá. (Persze a havi számla elkészültéről időben értesítenek sms-ben és email-ben is…..)

Készülődés fotózása fél órában (ahogy terveztük),

majd irány az Úri utcai anyakönyvi hivatal. A kapu zárva, rajta egy kiragasztott A4-es papírlapon két soros tájékoztatás, hogy az ügyfélfogadást áthelyezték a Kapisztrán téri Városházára. Hát jó! Akkor irány a Kapisztrán tér, az ott várakozó néhány vendéggel együtt sétáltunk át. Ott pedig azt közölték velünk, hogy 14 órakor semmilyen esküvő nem lesz. Biztosan rosszul emlékszünk, vagy rosszul tájékoztattak bennünket. AHA! Mire az egyik vendég elővette a meghívóját, mely egyértelműen bizonyította, hogy az időpont bizony helyes.

Ekkor lázas telefonálgatásba kezdtek a hivatali alkalmazottak.

Próbálták elérni az anyakönyvvezetőt, aki az éppen zajló házasságkötés miatt nem tudta felvenni a telefonját 😀 Végül visszatessékeltek bennünket az Úri utcába. Megnyugtattak, hogy 14 órakor ott lesz az esküvő. Kicsit morgolódva a pontatlan tájékoztatás miatt, de megnyugvással visszatértünk az eredetileg tervezett polgári szertartás helyszínére. Még mindig naivan azt feltételezve, hogy mára már tényleg vége. Naháthogynepersze! Mikor visszaértünk az Úri utcába, akkor ért még egy derített fényből villámcsapás: az előző esküvő fél órás késéssel fejeződik be 😀 ….
De a polgári szertartás rendben lezajlott. Még egy pipa 🙂

Bár edzett és öreg motoros vagyok a szakmában, már nem könnyezem el magam minden szertartáson. Ezen a napon viszont elhomályosodott a kereső a fényképezőgépemben. Mind a menyasszony, mind a vőlegény szülei a szertartás teljes ideje alatt szorosan fogták egymás kezét. Láttam, hogy gombócokkal küszködnek a torkukban. Nemcsak az édesanyák, hanem az édesapák és szinte az összes vendég is. Igazán nagyon kedves volt az a gesztus az ünnepeltektől, hogy a szülőköszöntésnél a vőlegény a menyasszony édesanyjához ment oda először, aztán a menyasszony a vőlegény édesanyjához. Nagyon megható és bensőséges pillanatokat éltünk meg mindannyian, amit annyira jó érzés volt látni és mindezt megörökíteni.

Mindezek után nehéz volt visszazökkenni a valóságba…. Ekkor ugyanis még mindig nem volt vége a megpróbáltatásoknak. János telefonja ugyanis 12%-on állt amikor elindította a parkolást. Mire visszaértünk a Hiltonba alig 1-2%-os volt a telefon töltöttsége. Telefon hiányában kétségessé vált a parkolás meghosszabbítása ha letelik a parkolás maximális időtartama. Tettünk egy kísérletet egy harmadik telefon bevonásával, ám a kísérlet kudarcba fulladt. Hogy miért, már nem is fontos, nem is derült ki az oka…. Szerencsére János telefonjában még volt annyi erő, hogy újra indíthassuk a két pillanattal korábban leállított parkolást. HUH. Legalább bünti nem lesz 🙂

Végül minden rám bízott feladatot hiánytalanul sikerült teljesítenem. Barbiék átható öleléssel búcsúztak tőlünk, ami nagyon nagyon jól esett. Általában biztos és nyugodt pontja szoktam lenni egy-egy esküvőnek, ám ezen a napon kicsit fordult a kocka. Barbi volt, aki engem nyugtatott. És volt olyan kedves és figyelmes, hogy személyesen hozzon nekünk egy-egy pohár üdítőt, mivel a szűk családi körben tervezett vacsorára már nem voltunk hivatalosak.

B&B! Ezúton is szeretnék minden kedvességeteket és figyelmeteket megköszönni. Köszönöm a sok mosolyt és az együttműködéseteket minden pillanatban. Köszönöm, hogy megmutattátok az egymás iránt érzett szerelmeteket, amiket képekben már viszont láthattok. Fantasztikus portfólió született. Bízom benne, hogy újra megölelgethetlek benneteket! Kívánok nagyon hosszú, boldogságban töltött házas éveket Nektek!

És befejezésül a csattanó: mikor visszaértünk az autóhoz, János szerette volna leállítani a parkolást, ám a telefonja épp ekkor….. lemerült….
A levonandó konzekvenciáitokat kommentben várom 🙂 Én nem tudtam levonni, de profibbnak érzem magam. Annak örülök, hogy minden történés ellenére a képeken boldogság és a szeretet tükröződik.

További referenciaképek a facebook-on!