A művészekről készült portrésorozat elindítását az az apropó adta, hogy leginkább tudományos és ismeretterjesztő filmek érdekelnek. A műsorok végén egyre kevesebbszer hangzik el a magyar közreműködők neve. Így a narrátoroké is. Ezért elkezdtem kutatni a hangok után. Azt találtam, hogy színészekről, színművészekről nagyon kevés jó portrét találni a különböző szakmai portálokon. Egy hirtelen jött gondolat által vezérelve – először 2017-ben, majd 2021-ben – felkerestem néhányukat Zakariás Éva és Haagen Imre segítségével.
Szerettem volna és szeretném a későbbiekben is bemutatni az arcokat a hangok mögött. Tisztelegni a művészetük és a magyar szinkron előtt.
Művészportréimmal szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy ezt a fajta művészetet még sokáig fenn tudjuk tartani, hogy továbbra is legyen igény a magyar szinkronmunkákra. A magyar szinkron méltán világhírű. A művészek nemcsak hangjukkal, de tehetségükkel is hozzátesznek a szinkronizált külföldi filmek élményéhez.
Az eddig elkészült portréképek nagy sikert arattak mind a művészek, mind a nagyközönség előtt.
Tervezem további művészekről portréfelvételek készítését. A meglévő felvételekből kiállítást, vagy művészi színvonalú könyv kiadását is. Ehhez is várom támogatók jelentkezését, mint magánszemélyek, vállalkozók, kiadók, fotóstúdiók.
INSTAGRAMés FACEBOOKoldalamon érdekes háttér történeteket is olvashattok egy-egy művészportré születése kapcsán.
A teljes képanyag szerzői jogi védelem alatt áll. A képek illetéktelen és engedély nélküli felhasználása jogi eljárást von maga után.
Nincsenek megjegyzések